A MAINSTREAM DREADLOCK

Az 1970-es években megalakul a Coptic Church (Coptic Egyház), vagy pontosabban Jah Rastafar-I Hola Coptic Church (Jah Rastafar-I Szent Coptic Egyház). Ezekben az években kezdõdik el a rastafarizmus elfogadottá válása, ami késõbb támogatássá változik. Ebben nagy szerepet játszik Michael Manley (Jamaika miniszterelnöke) politikája is. Csak nagyon röviden szeretném felvázolni mit is tett Manley a jamaikaiakért: földhöz jutatta a farmereket, munkát teremtett a legszegényebb rétegeknek, bevezette az ingyenes oktatást, olyan lépéseket tett, amelyek alapjaiban változtatták meg Jamaika eddigi társadalmi helyzetét. Számos változás érintette a rastákat is, mivel ne felejtsük, õk a legszegényebbek közül valók voltak. Csak egyetlen probléma volt, ez pedig az Amerikai Egyesült Államok. Ugyanis a legtöbb pénz innen jött, azonban Manley nagyon jó kapcsolatokat ápolt Fidel Castro-val, s politikai rendszerét Jamaika miniszterelnöke demokratikus szocializmusnak titulálta. Egy amerikai félhivatalos felkérés elutasítása után (Kissinger megkérte Manley-t, hogy beszélje le Castro-t egy katonai akcióról), az USA Jamaika ellenes kampányba kezdett, s számos pénzügyi forrás megapadt. Ezenkívül a jamaikai (fehér) középosztály megijedt a számos kedvezménytõl, amit a szegények kaptak, s sokan elhagyták az országot. Ezután a kis politikai elemzés után térjünk vissza az "újkori" szervezetekhez: a legfontosabb különbség az F.F.H.-hoz képest, hogy egyre inkább csak dreadlock-ok tartoztak az új mozgalomba (míg ugye az F.F.H.-ban "fésültek" is tagok voltak), s életben tartják az ún. "Ház-mozgalmat", amely tulajdonképpen egy nyílt formája az istentiszteleteknek. Minden szervezet mûködtet "házakat", ahová bármely szervezet tagja, aki rasta (dreadlock) elmehet s részt vehet a imádkozásokon, vitákon stb... Tulajdonképpen ez a fajta kvázi-mozgalmi viszony a kölcsönös identitás erõsítést szolgálja, s elismeri a rastafarizmus sokszínûségét s az egyes rasták individuális különbségeit (pl.: lakhely, társadalmi státusz, csak a legfontosabbak). Taggá már nem egy keresztelési liturgián keresztül válnak az emberek, hanem rasta hajviseletük által (de vannak rasták dreadlock nélkül!!!), s természetesen három fõ (s ebben minden szervezet megegyezik) dogmának az elismerésével, aktív támogatásával:

1. Selassie-I szerepe, Jah-ként való tisztelete
2. Afrikába való visszatérés (egyre inkább csak mentális értelemben, az afrikai gyökereket hangsúlyozzák ezáltal)
3. A rabszolgaság elismerése s hangsúlyozása

Ezen dogmákat egy az ünnepeken elhangzó "himnusz" foglalja össze a legjobban:

Babylon is a wicked one (3X) = Babylon a gonosz
O, Jah Rastafar-I Oh Selah
Our forefathers were taken away (3X) = Elõdeinket elrabolták
O, Jah Rastafar-I Oh Selah
Open up da gate mek I repatriate (3X) = Nyissátok meg a kaput, hogy visszamehessek (értsd: Afrikába)

Ezenkívül még minden istentiszteleten eléneklik az Etióp Himnuszt is amelynek szövege:

Ethiopia, thou land of our Fathers = Etiópia apáink szent földje
Thou land where the Gods loved to be = Szent föld ahol az Istenek szerettek lenni
As storm cloud at night suddenly gathers = Ahogy a viharfellegek éjjel hirtelen összegyûlnek
Our armies come rushing to thee = Seregeink védelmedre sietnek
We must in the fight be victorious = A harcban gyõzedelmesnek kell lennünk
When swords are thrust outward to gleam = Mikor kardokat rántanak reményünk ellen
For us will the vict'ry glorious = Számunkra a gyõzelem dicsõséges
When led by the red, black and green = Mert minket a vörös, fekete és zöld vezet

(Kórus)
Advance, advance to victory = Gyerünk, gyerünk a gyõzelemre
Let Africa be free = Legyen Afrika szabad
Advance to meet the foe = Gyerünk menjünk...
Of the red, the black and the green = a vörös, fekete és zöld (Etiópia) ellensége elé

Ethiopia, the tyrant's falling = Etiópia a zsarnok elesett (utalás Mussolinire)
Who smote thee upon thy knees = aki téged akart térdre kényszeríteni
And thy children are lustily calling = és gyermekeid hangosan kiáltanak
From over the distant seas = a messzi tengerekrõl
Jehovah, the Great One has heard us = Jehova a Hatalmas meghallgatott minket
Has noted our sighs and our tears = felfigyelt könyörgésünkre és könnyeinkre
With His spirit of Love he has stirred us = Szeretetének szentségével felrázott minket
To be One through the coming years = Hogy eggyé váljunk az elkövetkezõ évek során

(Kórus ismétlése)

O Jehovah, thou God of ages = Oh Jehova az idõk Istene
Grant unto our sons that lead = Segíts, hogy fiainkat...
The wisdom Thou gave to Thy sages = A Te által adott bibliai bölcsesség vezesse
When Israel was sore in need = Mikor Izrael bajban volt
Thy voice thro' the dim past has spoken = A hangod a sötét múlton keresztül szólt
Ethiopia shall stretch forth her hand = Etiópia nyújtja most kezét
By Thee shall all fetters be broken = Segítségeddel minden bilincs lehullik
And Heav'n bless our dear fatherland = S a menny áldása száll szeretett szülõföldünkre

(Kórus ismétlése)

4 minden rasta által elismert ünnep létezik:
1. Etióp Karácsony - január 7.
2. Selassie Jamaikai látogatásának ünnepe - április 18.
3. Selassie születésnapja - július 23.
4. Selassie koronázása - november 7.

Bár nem mindegyik rasta fogyaszt kannabisz származékokat, de talán ide lehet sorolni, hogy egy szervezet sem ítéli el vagy számítja bûncselekménynek azt. Egy újabb különbség, s talán ez nagyon fontos, az új rastafari közösségek hozzáállása a külvilághoz. Mint láthattuk, a dreadlock-ok erõsen elítélték "Babylon"-t, s a verbális agresszivitástól sem riadtak vissza. Ez a fajta hozzáállás igazából nem változik, csak talán, egy fajta dualitás figyelhetõ meg a perszonális kapcsolatokban. Mi jellemzõ a rasta és a "Babylon" kapcsolatra. Ugye azt tudjuk, hogy elméletileg mindenki aki nem rasta, az "Babylon" egy része, az elnyomó rendszer része, természetesen a mai multi kulturális világban (s azelõtt sem) nem lehetséges a külvilág kirekesztése, s minden napi a kapcsolat (legalábbis ahol élnek) a rasták és a nem rasták között. Gondoljunk csak a legelemibb dolgokra: étkezni kell, munkába járni, iskolába stb... Természetesen baráti kapcsolatok is kialakulnak rasták s nem rasták között, amelyek nagyszerûen mûködnek... Azonban észrevehetjük, hogy sokszor használják a rasták (még akkor is ha csak egy személlyel beszélnek), a többes szám 2. személyt; vagyis egy egyszerû általánosítás áldozata lehet a nem rastafari egy beszélgetés alkalmával. Még Németországban/Hollandiában volt alkalmam többet elmélkedni rastákkal, sokszor kerültem hasonló helyzetbe, mint amit itt olvashattok: "Miért akarsz rasta lenni?" - kérdezték tõlem. "Pontosabban nem is ez a kérdés, mert legyél, de vajon mivel magyarázod a dolgokat? Mit mondasz, miért nem eszel húst? Mi azért nem eszünk (s a rasták ezzel magyarázzák), mert a fehér emberre emlékeztet minket, vagyis rátok, akik elnyomtáTOK az õsEINket..."

A szöveg nem azért érdekes, hogy milyen kérdés került elõ, hanem a hangsúlyt figyeljük meg, a jelentése nagyon egyszerû: Bár nem TE személy szerint nyomtad el a fekete rabszolgákat (Õseink), de Te is fehér ember vagy, tehát képviseled személyedben a fehér bõr típusú embereket... Persze sokszor nem ilyen széleskörû egyszerûsítésrõl van szó, de abban biztosak lehetünk, ha a rituális kontextusba kerül egy egyén megpróbálják egyként kezelni azzal, ahova tartozik (egyébként ez nem csak rasta jellemzõ, hanem általános jelenségrõl van szó - remélem észrevettétek, hogy a zárójelben olvasható is egy a sok közül :)); tehát egy fehér amerikai az Egyesült Államokkal egyenlõ, egy katolikus pap egyenlõ Vatikánnal. Ennek tudatában nem szabad felháborodni, ha hasonló történik veletek, nem személyetek elleni támadásról van szó, hanem az ellen a csoport ellen, amit (szerintük) képviselsz.

Ma már, talán nincs senki aki nem hallott volna a rastafarizmusról, a "mozgalom" mára nemzetközi lett. Ebben a legnagyobb szerepe talán a reggae zenének volt/van (amit egyébként néhány rasta - fõleg a nyabinghi rend képviselõi a következõként definiálnak: "A reggae zene egyfajta felhígítás, üzleti felhígítás. A nyabinghi zene a tiszta és igaz Rastafari zene.") Azonban én inkább hiszem, hogy a reggae zene tulajdonképpen egyfajta szimbolikus megvalósítása egy sokkal fontosabb (s már elõbb is végbement) jelenségnek: a jamaikaiak nagyszámú emigrálásának. Nem bizonyítható egyértelmûen (de erõsen korrelál a dolog), hogy ha a jamaikaiak nem vándoroltak volna nagyszámban külföldre (fõleg USA, Anglia), akkor a reggae zenének vajon lett-e volna vásárlója az elején? Akár miként is történt, két dolog segített a rastafarizmust nemzetközivé tenni: 1. az emigráció és 2. a reggae zene.

Az emigráció

A jamaikaiak emigrálása már nem új keletû, hihetjük, hogy számos jamaikai megpróbált elszabadulni a rabszolgaságból és az USA-ba vagy az európai kontinensre szöktek (ekkor még fõleg Franciaország). Azonban a jellegzetes tömeges számú kivándorlás a 2. világháború után történt. Két jelentõs "hullámról" tehetünk említést; az elsõ az 1953-1962 közti idõszak (tehát a függetlenség elõtt), a másik pedig az 1970-1980-as évek. A két hullámnak számos okai voltak, s biztos hogy nagyon sok esetben különbözõ, azonban nagy valószínûséggel állítható, hogy a jobb élet reménye mind 1962 elõtt s mind utána (leszámítva a "Remény éveit" - 1962-1970) egy fontos tényezõ. Az 1962 elõtti idõkben a fõ célpont (egyébként ez késõbb sem változott) Nagy-Britannia volt (jelentõs megjegyezni, hogy a jamaikaiak elõnyben részesít(ették)ik az angol nyelvterületeket). 1953-1962 között az angol bevándorlási politika és az ezt szabályozó jogrendszer egyszerûbbé válik, s ekkor kb. 175 ezer jamaikai hajózott be London, Liverpool és más angol kikötõkbe. Ezen emigránsok gyermekei (s más fõleg karib-szigeti feketék) lesznek azok, akiknek identitás krízise megoldást talál a rastafarizmusban.

A második célország a 60-as évek közepén Kanada, s fõleg Toronto s Montreal számítottak "közkedvelt" állomásnak. A 70-es évek óta (tehát a második hullámban) azonban az USA-ba vándorolnak ki a legtöbben (évente kb. 20 ezer fõ). Természetesen ezek a számok csak a legális bevándorlókat jelentik, nagy valószínûséggel fõleg Amerikában az utóbbi idõkben nagy mértékben megnõtt az illegális bevándorlók száma. Fõleg a keleti parti városok (Bostontól Miami-ig minden nagy város), Houston és California városai az érintettek. Ezekben a metropoliszokban azonban nem a rastafarizmus pozitiv oldalai kerülnek a média központi figyelmébe. (Amerikába majd a 80-as években érkeznek). A 70-es években a rastafarizmus számos külsõségét veszik át jamaikai fiatalok, köztük bûnözök is, azonban egy fontos dolgot "kifelejtenek", s ez nem más mint a vallási tartalom, vagy annak csak az afro-nacionalista részét tartják magukra vonatkozónak. Ezekben az idõkben Jamaikában a rasta szimbólumok, úm. színek, beszéd, étkezés és a dreadlock haj a városi fiatalok között nagy divatnak számított, s mintegy identitás megerõsítõként szolgált. Ezt felismerve a jamaikai politika (mindkét oldal) megpróbálja elérni ezeken a külsõségeken keresztül a fiatalokat, vagyis a potenciális választókat. 1972-ben Michael Manley megnyeri a választásokat, nem utolsósorban annak a felismerésnek köszönhetõen, hogy olyan programot vázolt fel, amely számos - fõleg szegényebb réteget s köztük a rastákat is pozitívan érintett - pozitívumot hordozott magában.

Igazság szerint soha nem derült ki, hogy minek köszönhetõ a jamaikai politikai háború igazi háborúvá válása (számos elmélet látott napvilágot, de ennek kifejtésére ez a tanulmány nem alkalmas); bár hogy is a 70-es évektõl elkezdve a politikai pártok szimpatizáns csoportjai napi fegyveres harcot vívtak. Számos fiatal ekkor fegyvercsempészettel kereste a kenyerét. Sokan megrémültek a kialakult helyzettõl s emigráltak. Közöttük nagy számban voltak olyanok, akiket nevezhetünk bûnözõknek. Õk magukkal viszik a háborús sérelmeiket, kiépített rendszereiket, s a rastafarizmus vallási meggyõzõdéstõl megszabadított elemeit: dreadtalk, rasta színek, Babylon gyûlölete s az USA városaiban telepednek le (persze ugyanígy Angliában is).

Eddig az idõszakig az egyetlen dolog amit az amerikaiak tudnak a rastafarizmusról az, amit a reggae zenei mûvészek (fõleg Bob Marley) közvetített nekik (amely zenében azért érzõdött a hit értékeinek tisztelete). 1979-ben a Coptic Egyház (ez nem egyenlõ ugyanazzal amelyet én már említettem az elején) tagjai egy interjú alkalmával megpróbálták megvédeni a ganja fogyasztásukat (az egész interjú olvasható magyarul a Függelékben). Ennek a CBS-n sugárzott interjúnak a rasták számára évekig megpecsételõ hatása lesz. Ekkor kezdenek olyan vélemények elhangozni, hogy a rastafarik a "szovjet-kubai" tengely részei, vagy hogy egy másik kifejezést idézzek: "egy nagy bûnözõi csoportot képviselnek a tagok". Ehhez hozzájárult, hogy a jamaikai bûnözõ bevándorlók ekkor kezdik el uralni a keleti parti "könnyû" drog piacot. Az amerikai média teljesen stigmatált képet közvetít az amerikai "népnek", s mint egy veszélyes vallási szektát jeleníti meg.

Ehhez a kriminális imázshoz pluszként adódik a dreadlock furcsasága (angolul "strange" = idegen). Az afro amerikaiak ez idáig csak a rövid hajat részesítették elõnyben, a 70-es években kezdõdik még csak az "afro" haj divat, s ismét egy teljesen ismeretlen - azonban - a fekete identitást kifejezõ hajviseletet kell elfogadniuk. A 80-as évek végéig az amerikai médiában a rasta haj egyenlõ lesz a rastával, s így annak viselõje akár vallási meggyõzõdésbõl viseli azt akár nem, rastaként titulálandó, s nagyrészt negatív hírek jelennek meg a jelentõs amerikai újságokban. A 90-es években azonban már egyre több afro-amerikai (nem csak karibi származásúak) értelmiségi vállalja fel dreadlock-ját és a hozzá tartozó vallási tartalmat. Talán ez is az egyik oka a rastafarizmus növekvõ elõretörésének (s nem csak Amerikában). A másik pedig egy kulturális forradalom, amely a "fehér" háztartásokban ment végbe szintén a 90-es években, de azonban még a történetben ez egy kicsit késõbb következik, de mindenképp összefügg a rastafarizmus vonatkozásában a reggae zenével. (Szintén megfigyelhetõ a "fekete" zenei kultúra térhódítása a fehér fiatalok között, s ez nem csak a reggae-t, hanem elsõsorban Amerikában s a világon is a hip-hop zenét is jelenti, érdekes módon nagyon sok fehér fiatal szereti mind2 stílust amíg jelentõs fõleg jamaikai származású idõsebb személy nem ilyen széleskörû zenei ízléssel rendelkezik. Magyarul csak reggae-t hallgatnak).

Reggae

A rastafari nemzetközi szinten való ismertté válásához jelentõségteljesen hozzájárult a reggae zene, ez egy tény, hogy ki volt az elsõ rasta zenei elõadó mûvész nem igazán tudjuk, de hogy ki volt a leghíresebb azt igen: Bob Marley. Bob Marley életét s zenei karrierjét most nem áll módomban felvázolni, azonban nemzetközi sztárrá 1976 után vált, amikor is 4 évig elhagyta Jamaikát és a világ minden részére ellátogat turnéi keretében. Bob Marley nem volt mindig rasta, ha hinni lehet Lee Perry-nek akkor: "És még nem volt meg a személyisége (nem volt rasta), a kinézete, a haja. Még egyáltalán nem volt dread mikor hozzám érkezett. Miután összegyûjtötte az erõt (Lee Perry stúdiójában lakott egy ideig, amelyet Lee 1997-ben, úgy nevezett meg, hogy a dzsinnje is ott lakott...), akkor lett hatalmas s tudom, hogy ez igaz erõ volt. S õ rastává vált, s tényleg átvette". Ez az év 1971, rá tíz évre rák következtében meghalt. Azonban Bob Marley a halála után is hihetetlenül tudott hatni - számain - keresztül az emberekre. Számos - jelentõs szintén - olyan egyén, aki még sosem hallott a rastafarizmusról Bob Marley-n keresztül ismeri meg a tanokat - angolul beszélõ személyeknél ez ilyen egyszerû, aki azonban nem értette a dalszövegeket, az évekkel tanul - s az õ hatására válik rastává. Hosszan lehetne sorolni a példákat, hogy egyes zenekarok miként alakultak stb... Mindenesetre a reggae zene nemzetközivé vált, a valamikori igazi "jamaikai jelenségnek" számító "dancehall"-ok és "Sunsplash"-ek ma már a világ minden táján megtalálhatóak, Európában, Japánban, Afrikában, USA-ban stb... A nemzetközi zenei piac s nem utolsósorban a nagyfokú migráció (ide veszem ez esetben a virtuálist is) hozzásegítette az embereket, hogy megismerjék a rastafarizmust.

Még nem szóltam a 90-es évek "fehér háztartásaiban" lejátszódó kulturális forradalomról. Nem véletlenül ezt hagytam a végére, ami a legbonyolultabb, bár mennyire is szeretném nehéz teljesen felvázolni az okait ennek a forradalomnak ezért talán egy híres afro-amerikai mûvészt idéznék (Ice Cube), hogy õ miben látja az okokat, igaz ez kimondottan egy véleményt és az amerikai viszonyokat tükrözi, de szerintem ez egy jó magyarázat és feltételezem, hogy Európa számos országában hasonló folyamatok mentek végbe (még akkor is, ha ezt mondjuk Kelet-Európában néhány évvel késõbb, s sokkal jobban behatárolt keretek között történt), vagy pedig egyszerûen csak divatról van/volt szó?

"Egy forradalom zajlik a fehér háztartásokban. Azok a kölykök, akik eddig Stray Cats-et és Adam Ant-et hallgattak, most Public Enemy és Ice Cube poszterekkel tapétázzák ki a szobát. Az apák meg csak azt kérdezik: Hûha! Mi folyik itt? Miért öltözöl így? Miért hallgatott ezt a zenét? S a gyerekek azt válaszolják: Te vagy az, aki elsõsorban elb...ta Amerikát! Azt hiszem a kölykök megértették. Mert különben nem támadnák a rap zenét annyira, ha nem vennének több rap lemezt a fehér kölykök mint a feketék. Ha ez lenne a helyzet, nem támadnák ennyire a rap zenét. S így õk (mármint a fehér kölykök) valami mássá válnak. És mi is valami újjá válunk, tanulunk magunkról, s büszkék leszünk magunkra. A fehér kölykök úgy gondolkoznak, hogy "Mit csinálok, hagyom, hogy így menjen tovább (a rasszizmus) vagy pedig teszek valamit a megállítására?". Ha nem látom magam abban a számban, akkor Cube nem rólam beszél. De ha rám illik a leírás, akkor jobb ha körülnézek...".

Ice Cube itt mutat rá arra, hogy számos fehér fiatalt megérintettek a hip hop szövegek, sokszor egyszerûen rámondják, hogy a rap szövegek csak agressziót és fekete nacionalizmust hirdetnek (persze tudnivaló, hogy számos szelete van ennek a stílusnak is), de a mostani alsó-közép (ez persze fõleg az USA-ban) és középosztálybeli fiatalok azon kezdtek el gondolkodni, vajon miért errõl szól az egész. Ami a reggae esetét illeti, fontos megfigyelni, hogy a reggae szövegek sok szenvedést, az afrikai örökséget (most csak a rasta reggae-rõl beszélek), Jah tiszteletét fogalmazzák meg. Vajon mivel tudnak azonosulni a fehér fiatalok? Érdekes módon feltételezhetõ, hogy azon fiatalok, akik rátértek a rastafari hitre aránylag szabad szellemben nevelték, s a toleranciára, s aktív kapcsolatuk volt más etnikai csoportokkal. Talán nem is annyira Jah tisztelete (késõbb biztosan nem elhanyagolható), mint inkább a feketék történelmi szenvedésének "megsajnálása" s a velük való együttérzés a fõ motívum, de akár egyeseknél a "bûntudat" kompenzálásáról is szó lehet. A másik lehetséges magyarázat a rastafarizmus nem teljes ismerete, s így a fiatal csak azt látja, hogy milyen jó, hogy a rasták füvet szívnak stb., s talán pont ez vonzza a rastafarizmushoz s a reggae zenéhez.

A rastafarizmus nemzetközivé válásával azonban két pólusú folyamat játszódott le. Egyrészrõl új (nem karibi) hivõk csatlakoztak a mozgalomhoz, azonban ezek a tagok már szintén magukkal hoztak bizonyos "változásokat". Miként tud azonosulni egy fehér származású a "fekete" Istennel? A válasz nem egyszerû: Menjünk vissza egy kicsit oda, amikor is Watson azt mondta, hogy "halál a fekete és fehér elnyomókra". Ez azt hiszem jó kiinduló pont, már nem egyszerûen arról van szó, hogy minden fehér elnyomó, hiszen vannak olyan feketék is akik azok, már pedig ha vannak olyan feketék akik elnyomók (s persze a rasták) akkor nem lehet minden fehér is elnyomó. Ennél is érdekesebb az Afrikába való visszatérés problematikája. Mint már többször említettem az évek folyamán a repatriatizmus már csak egyre inkább érzelmi síkon létezik, s a tényleges fizikai visszatérésre való törekvési jelentését elvesztette. S ami a "fekete Istent" illeti, talán See-I idézete álljon itt: "Jah minden gyermekének - legyen az vörös, sárga, fekete, fehér vagy barna - észre kell vennie, hogy Jah teremtett mindannyiunkat és mindannyian az Õ EGYETEMES CSALÁDJÁNAK részei vagyunk".

Ahogy a dreadlock hajviselet az afro-származásúak identitás kifejezõ elemévé vált s egyben divattá, hiszen trenddé vált kifejezni az afrikai származást (illetve a fehér viszonylatban a más vagyok mint a többi), azonban sokszor ez nem esik egybe a rastafarizmus más vallási értékeinek felvállalásával is; egy kifejezéssel élve megszületett: a divat-rasta.

Nem az én tisztem eldönteni, ki tartozik ebbe a kategóriába s ki nem. Az egyik legjobb barátom pl. divat-rasta, de nem ítélem el. Ahhoz, hogy valaki rasta legyen több kell, mint a reggae zene szeretete, vagy éppen az, hogy már vegetáriánusok vagyunk. Legelõször is saját magunkkal kell tisztában lennünk, mit miért teszünk, miért van úgy. Az út nem könnyû, de a mai világban mi az? Remélem, ezzel a kis tanulmánnyal valamennyire hozzájárultam annak eldöntéséhez, hogy megéri-e belevágni vagy sem. A választ csak ti tudjátok. Én magam maradok baldhead, de egy olyan, aki tiszteli a rastafarizmust.

(írta: Sebõ)