A BOBO DREAD

Az ok, hogy a bobo dread-el külön foglalkozom, nagyon egyszerû. A rastafarizmus ezen ága igazi túlélõje a korai rasta mozgalmaknak, vezetõje Prince Emmanuel már az 1950-es évek folyamán is vezette a közösséget. Mint a korai mozgalmak megtestesítõje, a bobo dread több vonásában különbözik az új mozgalmaktól. Ez a mozgalmi ág rengeteget merít a revivalista (ez a folklór és az afrikai keresztény egyházakra jellemzõ, számos misztikáló erõt magába építõ vallási forma) hagyományokból s ellentétben a többi dreadlock-kal õk (nagyobb részük) közösségben élnek együtt, amely Howell-i alapokra építkezik, s számos rituális szabály határozza meg életvezetésüket. Öltözködésükben is kifejezik különbözõségüket, s dreadlock-jukat kézzel csavart turbánnal fedik el, sokszor hordanak földig érõ fekete vagy fehér leplet, s jellemzõ a kézzel készített szandálok viselése is.

A közösség

Kilenc mérföldre Kingstontól északra, Bull Bay-ben él a bobo közösség. A tábort egy hegyoldalon verték fel, s a kilátás gyönyörû. A nagy épületeket mind tradicionálisan vörös, arany és zöld színekre festették és zászlók övezik azokat. A közösség területére egy kapun keresztül juthatunk be (felül is zárt) mely alatt a bobo-k ki és bejövetelükkor elmondanak egy imát. A kapun nagy betûkkel az "Ethiopian International Congress" (Etióp Nemzetközi Kongresszus) felirat olvasható, s egy figyelmeztetõ tábla miszerint semmiféle fegyvert nem lehet bevinni a tábor területére. Belül, jobbra áll az õrház, ahol minden "külvilági" dolgot, úgy mint fegyverek, kések, de még a pénzt is elveszik megõrzésre. A táborba belépve egy régi átjáró vezet "Queen Rachel" (Prince Emmanuel felesége) és fiának (Jesus) a lakhelyére. A lakkal szemben a teraszon található a templom, amely mellett Prince Emmanuel Edwards nagy háza terül el. Aztán a közös konyha és a termesztett növények, jobbra a baloldalon pedig a tárlóhelyiség. Az ún. "találkozó-tér" a konyhával párhuzamosan fekszik, itt tartják az összes istentiszteletet, kivétel a sabbath-ot és az ünnepi napokat. A "találkozó hely" végében áll a vendégház, amely egy kis kör alapú épület, egy asztallal és néhány paddal, valamint heverõkkel. A jobb oldalon az utolsó építmény a betegrészleg, ahol a nõk a menzesz alatt s utána még két hétig elkülönítve élnek. További épületek természetesen a lakóházak. A tábor felét a termesztésre tartott növény az ún. gungu borsó teszi ki. Ez a növény gazdag fehérjében, és nem igényel sok öntözést. A templom felett 4 zászló lengedezik a szélben: egy fekete-vörös-zöld hét csillaggal rajta, ez jelképezi az államot; egy vörös-arany-zöld szintén hét csillaggal reprezentálja az egyházat (a rastafarizmust); egy kék-fehér zászló az ENSZ-nek; és egy zöld-fehér hét csillaggal rajta Nigéria felirattal, Nigéria jelképe. Prince Emmanuel már az 1950-es évek folyamán szigetszerte hírdette a rastafarizmust, elõször az Ackee Táborban. Egy hét közös találkozások után a résztvevõ rasták a Victoria Parkhoz vonultak, ahol a vörös-arany-zöld zászlót tûzték ki, mintegy jelezve, hogy elfoglalták a várost. Az Ackee Táborban többek között megvitatták az Afrikába való visszatérés kérdését, s itt nyilvánítják ki nyilvánosan elsõ alkalommal ennek fontosságát. Ezután Prince Emmanuel követõi egyre inkább szektásodnak, s ekkor kezdik el magukat megkülönböztetni a többi rastától a turbán és a lepel viselésével. A bobok egészen 1968-ig maradnak a Táborban, mikor is azt a kormány parancsára végleg lebuldózerezik. Késõbb a bobo-k Rose Town-ban a Harris Street-en telepednek le, s még két állomáshely után (Trench Town - Eight Street, Ninth Street) végleg a Bull Bay-ben vernek tábort. Mivel a bobo-k hisznek abban, hogy Prince Emmanuel egy a szent "három" közül (errõl még késõbb), úgy tanítják, hogy állomáshelyeik a Bibliával is párhuzamba hozhatók: Ackee Walk számukra Názáret, ahonnan Jézus (ez esetben Prince Emmanuel) származik, Harris Street nem más mint Gallia, ahová Jézus ment miután elhagyta szülõvárosát; Eight Street, Capernaum; és végül a Ninth Street Betlehem, ahol Jesus, Queen Rachel és Prince Emmanuel fia megszületett. Bull Bay-en található tábort pedig Temon hegyérõl nevezték el, ahonnan Istennek kellett jönnie, ahogy azt a Genesis-ben is leírták. A közösség nagyon egyszerûen szervezett: a feje Prince Emmanuel, akit követnek a hívei. Általánosságban minden bobo férfi vagy "próféta" vagy "szerzetes". A "próféták" szerepe az igazolás és történet elbeszélés, a "szerzetesek" pedig azok, akik az "oltár körül tevékenykednek", tehát segítik az istentiszteletek lebonyolítását. Ezektõl a szerepektõl elszakadva még más státuszok is vannak, ezek közül a legfontosabbak: az õr, aki rituálisan ellenõrzi minden látogató spirituális tisztaságát, a szakácsoké, valamint a számla ellenõrzõ, akinek fõ feladata a bevásárlások megszervezése. A gyermekek és a nõk a férfiaknak alárendelt szerepet játszanak.

Tanítások és rituálék

Prince Emmanuel azt hirdeti, hogy a "Szentháromság" 3 lelket jelent: a Prófétát, a Szerzetest, és a Királyt. A Király természetesen Selassie, a Próféta Garvey, míg a Szerzetes Prince Emmanuel maga. Egy beszédében Prince Emmanuel egy ország megnevezése nélkül kijelentette, hogy Garvey aktívan részt vett az afrikai liberalizációs mozgalomban. Egy bobo próféta késõbb már azt mondta, hogy Idi Amin Uganda egyik volt elnöke maga Garvey. Prince Emmanuel szerint Afrika a fehér ember által adott neve Etiópiának vagy Jeruzsálemnek. "A fekete felsõbbrendûség szükségszerû, mivel ez az egyetlen rassz amelyet egy másik sem tud elõállítani. A fehér ember gonosz volt, s minden szent könyve Lucifert fehérként ábrázolta. Az igaz Izraeliták feketék, s nem az izraeliek, akik csak fehér imposztorok. "Ez itt most Nagy Britanniára, Amerikára, s mindannyiukra (az elnyomó hatalomra!?) vonatkozik. Mi (már mint a feketék) elhagytuk Jeruzsálemet és az Arany Partra mentünk, ahol az aranyat a földrõl vehettük fel csak úgy. Amikor a fehér ember látta ezt, oh én Istenem, kiirtottak minket... A fehér ember maga a Sátán. A Sátán képes lényeket teremteni, de az õ teremtményei nem élõek, mint Istené". Azt is kijelentette, hogy a visszatérés Afrikába nem lehetséges, csak a Megváltáskor. A bobo-k köszöntéskor az "Isten oltalmazzon" szavakat használják, miközben a jobb öklükkel a bal mellre (szívre) "ütnek". Azonban ugyanezt a kifejezést használják más helyzetben, például, ha valakinek mennie kell, vagy egyszerûen bocsánatkérésre. Naponta háromszor (napkeltekor, délben és naplementekor = muszlim rituálé) a bobok fejüket kelet felé fordítva, imádkoznak. Ha egy szerzetes jelen van egy vagy több próféta kíséretében, akkor csak a szerzetes imádkozik a próféták nevében is. Az esti istentiszteleteket a nyílt téren tartják egy kelet felé nézõ oltár elõtt. A szertartás három szerzetes által irányított dobolással és énekléssel kezdõdik. Mindenkinek, aki részt vesz a szertartáson fekete leplet kell viselnie, akik ezt nem viselik, a találkozó-helyen kívül kell állniuk. Az énekek befejezésekor számos elismerést, fohászt intéznek elsõsorban fõleg Prince Emmanuelnek, majd Garvey-nak illetve Selassie-nak. A vendégeket is illetik az elismerésükkel. Minden fohász "Holy Emmanuel I Selassie I Jah Rastafar-I" felkiáltással végzõdik. A fohászokat követi a Bibliából való felolvasás, éneklés míg Prince Emmanuel meg nem érkezik. "Õ azt mondja az elején, hogy Isten férfi (ember) s Isten férfi (ember). Isten nem lehet lélek (szellem); élõ húsnak kell lennie (életben kell lennie). Csak ennyit mondott, a férfiak mind helyeselték: "Jesus Of Nazareth Holy Emmanuel I Selassie I Rastafar-I". Ez csak egy példa volt, mégis milyen beszédeket mond Prince Emmanuel, sokat idéz Garvey mûveibõl, s a Bibliából. Prince Emmanuel beszéde után ismét éneklés következik. Az egyik közkedvelt dal az istentiszteleten:

Working for a mansion and a robe and a crown (3X)
That is a glory for I
That is a glory by and by (3X)
That is a glory for I

Az éneklés és tánc közben néhányan transz közeli állapotba kerülnek (ez normális állapotnak számít). Minden héten kétszer, s minden hónap elsõ szombatján bobo böjt van. Ezeken a napokon, semmi sem érinti az ajkakat, s déltõl este hatig istentiszteletet tartanak, de ezúttal a templomban. Mindenki, aki részt vesz a szertartáson fehér leplet visel, a férfiak a jobb oldalon míg a nõk és a gyerekek a baloldalon állnak. A szertartás egy óra dobütemmel kísért éneklés után folytatódik a Szentírásból való felolvasással (azonban ezúttal nincs prédikáció), majd ismét éneklés követi. Majd 3 órakor, három órányi rituálé után, Prince Emmanuel megjelenik. Egy szerzetes ekkor elkezd énekelni egy szent dalt, melynek végén mindig az Adonai (az összes teremtés atyaistene= Isten etióp nyelven) szót említik. Hat órakor Prince Emmanuel odamegy az oltárhoz, kimossa a száját, magához vesz egy kevés kenyérmorzsát, és visszatér a házába. Ugyanezt a procedúrát ismétlik meg elõször a szerzetesek, majd a próféták, s végezetül a nõk és a gyermekek. Miután mindenki evett, Prince Emmanuel még egyszer közéjük megy, s újabb közös imádkozás következik, ezúttal kelet felé fordulva. Majd mindenki ehet s ihat.

Kapcsolatok a külvilággal

A bobo-k közismertek vendégszeretõ hagyományukról. Ünnepeik nagy népszerûségnek örvendnek a helyi közösség tagjai között. A bobo-k meghívják a körülöttük élõ embereket istentiszteleteikre, hogy lássák miként is zajlik az, s a külvilág láthassa milyen körülmények között zajlik az élet a táborban. Jellemzõen több fiatal lány kíváncsi az eseményekre, mint férfi. A bobo ünnepeknek hasonló jellege van, mintha egy búcsúba mennének a helyi közösség tagjai. Mivel a tábor meglehetõsen messze terül el az úttól, ezért nem könnyû megközelíteni azt. A táborban általában ünnepek alkalmával a bobok számítanak arra, hogy a külvilági személyek "nem-Ital" étrendhez szoktak, s ilyenkor feltudnak azt is ajánlani. Az ünnepi jellegzetes ételek: lisztbõl készült gombócok, rizs és borsó, narancs, banán, italok pedig a különbözõ teák, sör és üdítõ italok. Ezen utolsókat kizárólag a vendégeknek tartják, mivel egyrészt ezek nem-Ital italok, másrészt a bobo-k nem isznak üvegbõl. Mint azt már említettem, a rastáknak az 1970-es években meglehetõsen rossz hírük volt, fõleg ami a nyelvhasználatukat illette, azt a külvilág durvának s sok esetben sértõnek találta. Ezzel ellentétben a bobo-k nagy népszerûségnek örvendenek (s örvendtek az 1970-es években is), a velük kapcsolatban lévõ helyi közösségek úgy jellemzik a mozgalmat, mint "békés", "senkinek sem ártanak", "vannak elveik". Mibõl is tarják fenn a bobo-k közösségüket? A bobok legfõbb pénzbevétele a seprûk készítésébõl származik (látszólag egyébként ez az egyetlen bevételük az adományokon kívül). Négy fajta seprût készítenek: a kézi seprût (45 cm hosszú és 5 cm a "cirok" körben), a háztartási seprût (1-1,5 m hosszú), aztán az utcai seprût (amely valamivel kisebb mint a háztartási) s végezetül a "pókhálózó" seprût, amely 2,5 m hosszú. A seprûket a táborban készítik el, az alapanyagot a közeli erdõben szedik össze, majd Kingston utcáin adják el portékájukat. Az értékesítés meglehetõsen "agresszívan" folyik s a bobo-k a vásárló személyes anyagi helyzetéhez mérten állapítják meg az árat; s így néha akár a seprû tényleges értékénél többért is el tudják adni. De vajon miért nem bõvítik üzleti tevékenységüket a bobo-k? Ennek szintén vallási oka van, a bobo-k Izraelitáknak számítják magukat, az egyiptomi fogság idején a zsidók téglákat készítettek s kõmûvesként dolgoztak, ma azonban ebben az iparágban nagyfokú a gépesítés, s ezért választották az egyetlen (?) kézi iparágat, amelynek a piacon nincs géppel gyártott megfelelõje. Naívság lenne azt hinni, hogy a bobo-k nem termesztenek (legalább) saját használatra kenderszármazékokat, de az nem bizonyított, hogy kereskednének is vele, legalább is ipari méretekben. A közösség azonban egy más aspektusból is figyelmet érdemel, s talán ez is oka "népszerûségének". A tagok között nagy az egykori bûnözök aránya. Számos egykori "gang-tag" csak úgy tudott kiszabadulni az ördögi körbõl (a haláltól vagy a letartóztatástól), ha beállt a bobo-k közé, kiket mind a bûnözõk, mind a rendõrség békén hagy.

(írta: Sebõ)