A RASTAFARIÁNUSOK

(Ez a cikk E. E. Cashmore: The Rastafarians c. munkája alapján készült, amely 1992-ben jelent meg a Minority Rights Group International kiadványaként)

Mint oly sok más vallási csoportosulás, a rasztafariánus mozgalom is valamiféle múltbéli aranykorból meríti a fennmaradáshoz szükséges erõt, amely ez esetben egy "Etiópiának" nevezett egyesült földrészt jelent, amelyet nem érintett meg az európai gyarmatosítás. Ebben az afrikai Árkádiában minden fekete nép békésen él egymás mellett, anélkül, hogy idegen hatások zavarnák. Az európai gyarmatosítók hódítása átmeneti idõszakot jelent: ekkor kezdõdött a kontinens rabszolgasorsba döntése. A raszta elmélet szerint az európaiak osztották fel "Etiópiát" különbözõ nemzetekre, hogy megkönnyítsék uralmukat. A történelem új szakaszba lépett ekkor, minthogy az európaiak megalapították az új Babilont, a birodalmat, amely a fehér embernek a feketén való uralkodásán alapszik. A raszták számára e szakasz a végéhez közeledik. Babilon összeomlik és a fekete Sion helyreáll. De a modern raszták, akik türelmesen várják egy távoli utópia beteljesülését, nem szakadtak el teljesen a realitásoktól, mert ugyanakkor éles társadalomkritikát gyakorolnak. Úgy érzik, hogy õseiket kizsákmányolták, és ez ma megfosztja õket a lehetõségektõl.

A korai raszták Marcus Mosiah Garveytól (1887-1940) nyertek ösztönzést, aki a 20-as években megalapította Általános Néger Haladás Társasága (Universal Negro Improvement Association - UNIA) nevû szervezetét. E társaságnak egyetlen egyszerû célja volt: egyesíteni a fekete népet, mégpedig az õshazában, Afrikában. Garvey egyszerûen azt mondta, hogy, mivel a nyugati világ minden fekete népe Afrikából származik, joguk van oda visszatérni. A megosztottság miatt a feketék nem képesek sem politikailag szervezõdni, sem kultúrájukat kifejezésre juttatni. Intellektusuk a fehérek elnyomása miatt generációk óta átitatódott a rabszolga mentalitással, ami odáig fajult, hogy immár elfogadják a fehérek faji meghatározását, mely szerint a feketék alacsonyabb rendû nép. Garvey értelmezésében az amerikai feketék integrálása a helyi társadalomba, értelmetlen dolog. E helyett a fehér világgal való tökéletes szakítást tûzte ki célul, amely által a feketék visszanyerhetnék elvesztett méltóságukat. Mint 1920-ban, a New York Timesban kifejtette: "A világ négyszáz millió négerét egyetlen hatalmas szervezetbe fogjuk tömöríteni, hogy kitûzzük a szabadság zászlaját a nagy afrikai kontinensre... Ha Európa az európaiaké, úgy Afrika a világ fekete népeié". A 20-as években Garvey beutazta az Egyesült Államokat és a Karibi szigetvilágot, azzal a céllal, hogy a feketéket tömeges emigrációra késztesse. Ez azonban hiábavalónak bizonyult. Pedig még gõzhajókat is vásárolt, és lerakta a feketék önsegélyezõ szervezeteinek alapját. Bár az UNIA céljai kudarcot vallottak, eszmei hatása mégis igen jelentõs lett, amelybõl a késõbbi rasztafariánus gondolkodás sokat merített.

Miután az Egyesült Államokban kudarcot vallott, Garvey erõfeszítéseit szülõföldjére, Jamaikára koncentrálta. Ami Garvey után maradt, az egy új eszme, amely szerint a feketék legfõbb ellensége nem a fekete közösségen kívüli fehér kizsákmányoló rendszer, hanem a fekete közösségen belüli gondolkodásmód: hit a fehérek által irányított vallásban, a hagyományos oktatási rendszer elfogadása, a feketék egyenjogúságának önmegtagadása és a függetlenedés lehetõségének fel nem ismerése. Garvey megalkotta az "új négert". 1938-ra Garvey sorozatos összeütközésbe került a rendõrséggel mind az Államokban, mind Jamaikában. Népszerûsége csökkent, végül 1938-ban Angliába települt, két év múlva pedig meghalt. Halála után szinte mítikus személlyé vált, akinek "próféciái" a rasztafariánus filozófia alapjává váltak. Egy ízben pl. állítólag azt mondta: "Nézzétek Afrikát, ahol egy fekete királyt koronáznak majd meg, mert közel a szabadság napja".

Amikor Hailé Szelasszié (korábban Rasz Tafari herceg) Etiópiában trónra került, Garvey tagadta, hogy õ az a fekete uralkodó, akirõl beszélt, és "gyávának" nevezte, mert "egy olyan ország uralkodója, ahol a feketék láncot viselnek és megkorbácsolják õket". Valóban, ellentétben az amerikai feketékkel, Garvey ismerte az etióp történelmet, s errõl cikkeket is írt újságjában a The Black Manben. E lapban számos nézetét apokaliptikus hangvétellel fejtette ki, a Jelenések Könyvének részleteit véve kölcsön: "Ne sírj! Íme, gyõzött az oroszlán Júda törzsébõl, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét" (Jelenések 5:5-6). Még fontosabb, hogy felállította Afrikai Ortodox Egyháznak nevezett szervezetét. Az egyház vezetõje, McGuire tiszteletes felszólította híveit, hogy törjék össze a fehér Krisztus és Madonna képeit, és helyettesítsék õket fekete alakokkal. Garvey helyeselte ezt: "Mi, négerek Etiópia Istenében hiszünk, az Örökkévaló Istenben". Annak ellenére, hogy Garvey nem ismerte el Hailé Szelassziét, követõit egyre gyakrabban szólította fel arra, hogy forduljanak Etiópia felé. Garvey egyik társának, Webb tiszteletesnek szintén fontos szerepe volt a késõbbi rasztafariánus ideológia alapjainak lerakásában. 1919-ben jelentette meg A jövendõ univerzális uralkodó fekete ember lesz c. munkáját. Ez a mû, valamint a Robert Athlyi Rogers által 1913 és 1917 között összeállított Feketék Bibliája (Black Man's Bible) lett az alapja a késõbb fekete felsõbbrendûséget hirdetõ Afro-Atlikánus Konstruktív Egyház nevû szektának, amely 1925-ben jött létre Jamaikában. Garvey követõinek egy része elfogadta, más része tagadta a Feketék Bibliáját.

Ugyanakkor Garvey nem csupán a hitre alapozta híveinek erõfeszítéseit. Inkább bíztatta õket saját erõfeszítésekre, semmint a természetfölötti csodavárásra. A raszták ezt késõbb elutasították, s a vallásosságot helyezték elõtérbe. Ehhez más jamaikai egyházalapítókat hívtak segítségül.

Alexander Bedward 1895-ben alapította meg Baptista Szabadegyházát, amelynek tanai baptista, wesleyánus és primitív afrikai tanokat ötvöztek. A századforduló táján Bedward azt hírdette, hogy közeleg a nap, amikor minden fehér elpusztul, a feketék számára pedig eljön a megváltás. Ez lett a rasztafariánus hit újabb eleme.

Az elõbbieket összefoglalva, a rasztafariánus doktrína három lényeges tant (hitet) örökölt a jamaikai múltból: (1) Garvey próféciáit a fekete királyról és a közelgõ megváltásról, (2) Etiópia Istenét és (3) Bedward vízióját a fehér hatalom természetfeletti elpusztításáról. A rasztáknál mindez Hailé Szelassziéban egyesült: õ a fekete király, egyszerre Etiópia Istene, aki hamarosan a fehérek ellen fordul.

1935-ben, Hailé Szelasszié uralkodásának ötödik évében a jamaikai Leonard P. Howell összeállította a raszta bibliát, amely hasonlóságot mutat a Feketék Bibliájával. Ám azon is túlmutat: Howell már azt állította, hogy az eredeti biblia az amhara (etióp nyelv) biblia, amelyet azonban az elsõ évszázadok fehér pápái és egyházi méltóságai meghamisítottak. Ekkor kezdõdött a ma is ismert raszta "kinézet" és életmód kialakulása is, mégpedig bibliai alapon: "Fejükön ne nyírják meg a hajat, ne vágják le szakálluk végét, testükön ne ejtsenek bevágásokat" (Leviták 21:5 - Mózes persze mindezt a papi rendre vonatkoztatta). Kizárólag természetes és tiszta dolgokat ettek, húst nem. Ugyanakkor a "gandzsának", vagyis a "fûnek" vallásos jelentõsége lett, és élvezete vallásos tevékenységnek számított. A raszták itt is a Bibliára hivatkoztak: "Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson" (Zsoltárok 104:14)

A 60-as években, miután csak raszták töredékének sikerült Etiópiában letelepednie (Sasamené helység Addisz Ababától délre), a jamaikai raszták egy része fegyveresen próbálta elõsegíteni "Babilon" pusztulását. Késõbb, nem sok sikerrel, a jamaikai politikában próbáltak szerencsét. Mindez új teória kezdetét jelezte. Mint Leonard Barrett a 70-es években megfigyelte: "Elõbb fel akarnak szabadulni, s csak azután hazatérni". Ezzel egyidõben a rasztafariánus mozgalom a kívülállók kultuszából pozitív kulturális erõ lett: a jamaikai mûvészet - elsõsorban zene - része, elsõsorban a reggae révén. A 70-es évek végén bukkant fel az a reggae zenész, aki katalizálta a raszta mozgalmat, és világjelenséggé tette.

Robert Nesta Marley (1945-1981) igazi raszta volt. Kinézetében a raszták õs-típusát jelenítette meg, dalai, habár zenéje nem csak reggae elemeket tartalmazott, himnuszokká váltak. Dalokat írt Rasz Tafariról, az afrikai visszatérésrõl, Babilon egyenlõtlenségérõl és a fehérek rendszerérõl. Ritával, feleségével együtt belépett a jamaikai rasztafariánus szervezetek egyikébe, a Izrael Tizenkét Törzsébe.

Elsõ lemeze 1976-ban jelent meg Rastaman Vibration címmel, 1981-ben halt meg rák következtében. A két idõpont közti néhány évben az egész világon elterjesztette a rasztafariánusok üzenetét. Marley úgy jelent meg, mint akiben a raszta képesség különleges erõvel párosul, valaki, akiben megvan a raszták által "belátásnak" (insight) nevezett bölcsesség, Isten adta tudás. Szövegei üzenetet tartalmaztak a túlvilági megváltásban hívõ vallások felé: "Beteggé és fáradtá tesz minket könnyelmû csókjaitok játéka, meghalni és mennybe menni Jézus nevében. Mi tudjuk és értjük, hogy a mindenható Isten élõ ember" (Get Up, Stand Up). Az Exodus-ban pedig így énekel: "Tudjuk, hová megyünk, tudjuk honnan jöttünk. Elhagyjuk Babilont, atyáink földjére megyünk".

Marley a raszták követe volt: a feketék követték, bármerre ment is a világon, sokkal inkább, mint Garvey-t a húszas években. Amikor 1981-ben Jamaikában Merit Rendet (magas állami kitüntetést) kapott, nemzeti hõs lett. De nemcsak az: a fiatal feketék szerte a világon nyitottak voltak gondolataira, s vezetõjüket látták benne. Marley-t messiási értelemmel ruházták fel, habár õ maga sohasem lépett fel ilyen színben, s gyakran hangoztatta, hogy õ csak egy "egyszerû" raszta.

Marley pályafutása alatt, de különösen utána, szerte a világban jelentõs raszta közösségek jöttek létre. Elsõként természetesen a karibi szigetvilágban, majd New York és Torontó fekete gettóiban. Ausztráliában és Új-Zélandon a maorik is részt vettek a közösségek kialakulásában. Európa elsõ nagy közösségét a jamaikai és más karibi bevándorlók alapították Angliában, a surinamiak pedig Hollandia nagyobb városaiban. Ezek a bevándorlók általában nagy reményekkel érkeztek Európába, de ott szembesültek a fehér társadalommal, s a rasztafariánus eszmék termékeny talajra találtak. Ezek a nyugati közösségek már nem szakadtak el teljesen a társadalomtól, hanem kihasználva a nyugati demokráciák adta lehetõségeket, saját intézményeket állítottak fel (iskolák, stb.). Ugyanakkor nem adták fel Garvey eszméjét: Babilonnak pusztulnia kell, mert a feketéket a fehérek történelme becsapta, elárulta, mint Marley írta: "Kelj fel, állj fel, ne add fel a harcot. Nem mind arany, ami fénylik, a történet egyik felét sosem mondták el" (Get Up, Stand Up). A raszták vállalták, hogy elmondják a történet másik felét.

Idõközben (1975-ben) meghalt Hailé Szelasszié. Ma már tudjuk, hogy a kommunista rezsim gyilkolta meg, de akkor a hivatalos jelentés betegséget jelölt meg a halál okaként. Az uralkodó halálának nem volt következménye a raszta hitben: istensége más formában élt tovább. Sok raszta el sem hitte, hogy meghalt, és "eltûnésének" számtalan variációja kapott szárnyra. Halálhírét "imperialista propagandának" tartották, vagy "a nyugat hazugságának". Babilon "összeesküvésének" teóriája megerõsödött.

A nyugati fekete fiatalság körében is életre kelt a közös fekete identitás, amelynek alapjául az afrikai kontinens, az "õsök hazája" volt. Mint Peter Tosh énekelte: "Nem számít, hol születtél, ha fekete vagy, afrikai vagy" (African). Manapság a raszta elképzeléseknek széles skálája van, amit úgy is mondhatunk, hogy a "tagság" felhígult. Egyes raszták hagyományos hajviseletet hordanak, míg mások nem. Egyesek tartják magukat a húsevés tilalmához, míg mások nem. Az egyetlen közös nevezõ Hailé Szelasszié tisztelete. Ugyanakkor ez a tisztelet sokat veszített vallásos jellegébõl. A mai raszta fiatalság istene a bennük rejlõ motiváló erõ: ha kivonulnak az utcára, ez Isten akarata, Jah szelleme él bennük.

Tovább él az Afrikába való visszatérésben való hit is, enélkül ugyanis nem létezhet maga a mozgalom sem. Ugyanakkor bizonyos, hogy nagyon sok raszta akkor sem telepedne le Afrikában, ha egyébként tehetné. Ezzel együtt lehetetlennek tartják a helyi társadalomba való beolvadást. Ha tudják, hogy nem jutnak Afrikába, akkor mégis honnan várják a megoldást? Természetesen Istentõl, mert a megváltás "elrendeltetett".

A raszta felfogás azt mondja: "Babilonban vagyunk, de nem vagyunk a része". Ez a felfogás a 70-es évek végén találkozott a fehér punkok társadalom-felfogásával, s a két mozgalom rövid idõre egymásra is talált, különösen Angliában. A 80-as évek radikális, utcai mozgalmai után azonban a raszták jórészt passzív szemlélõkké váltak. A fehér mozgalmakkal való kapcsolat azonban új jelenséget hozott magával, amely máig él: számos fehér fiatal tette magáévá a raszták társadalomszemléletét és (fõként) külsõségeit. Az új felfogás szerint Babilon már nem a fehérek társadalmának összességét jelenti, hanem az uralkodó kisebbséget, hiszen a fehérek túlnyomó része is "ugyanolyan rab, mint mi. Az egyetlen különbség, hogy õk nem látják a korlátokat és a láncokat" (Horace Ove: Pressure c. filmbõl).

Raszta kronológia

1887 - Marcus Garvey megszületik (Jamaika)
1914 - Garvey elhagyja Jamaikát, és belekezd "Vissza Afrikába" mozgalmába.
1920-as évek - az "Általános Néger Haladás Társasága" (UNIA) mozgalom tevékenysége az USA-ban
1925 - a "Feketék Bibliája" kiadása Jamaikában
1929 - Garvey visszatér Jamaikába
1930 - Rasz Tafarit Hailé Szelasszié néven Etiópia császárává koronázzák
1930-31 - Leonard Howell megkezdi prédikációit Hailé Szelasszié isteni voltáról és a megváltás eszméjérõl
1932 - Nathaniel Hibbert "Etióp Kopt Hit" néven egyházat alapít raszta filozófiával
1938 - Paul Earlington Jamaikában megnyitja az Etióp Világszervezet fiókját, amelyben erõsraszta befolyás érvényesül
1940 - Howell követõivel Jamaika hegyeiben közösséget alapít "Etióp Megváltás Társasága" néven
1941 - a rendõrség felszámolja a kommunát, Howellt bebörtönzik
1945 - Bob Marley születése
1956 - raszták gyûlnek össze Kingston (Jamaika) kikötõjében, Hailé Szelasszié hajóit várva
1958 - az elsõ raszták felbukkanása Londonban
1963 - fegyveres raszta lázadások Jamaikában, amelyeket USA-teli fekete szervezetek támogatnak
1966 - Hailé Szelasszié jamaikai látogatása
1970 - a hivatalos Etióp Ortodox Egyház megtelepedése Jamaikában
1975 - Hailé Szelasszié halála
1976 - Bob Marley Rastaman Vibration c. lemeze
1976-79 - a rasztafariánus mozgalom világméretû elterjedése
1981 - Bob Marley halála. Raszta és más szubkultúrák lázadása szerte Angliában

(Ethiópia különszám, 2000. július)

(írta: Menelik)